Pages

2019. augusztus 31., szombat

Test 1

A második rész után féltem attól, hogy ebben a részben is csalódom, mert a Valahol messze nagyon nem tetszett. Szerencsére hamar kiderült, hogy ez a rész sokkal jobb, mint a második, noha Az emlékek őrét még ez sem közelíti meg. Nagy erőssége volt, hogy felbukkantak benne szereplők az előző kötetekből, valamint az, hogy a hangulata sokban hasonlított az első kötetéhez. Tetszett még, hogy ebben a kötetben már horrorba hajló elemek is megjelentek, ami feltételezi, hogy az olvasók is a sorozattal nőnek, ami növelte nálam az kötet élvezeti értékét. A főszereplő személye nagyon jó választás volt, habár az elején kissé szkeptikus voltam ezzel kapcsolatban, de a végére kellemeset csalódtam.
Ami az előző részhez hasonlóan nem tetszett itt sem, hogy a cselekmény még mindig nem elég. Sokat javult, de az elsőhöz képest még mindig kevés. Illetve egy bizonyos szereplővel kapcsolatban azt éreztem, hogy direkt nem fedi fel róla az információkat a szerző, mert majd a negyedik részből kiderül. Értem én, hogy szükséges írói fogás, de itt nagyon direktnek és erőltetetnek éreztem az olvasó homályban tartását.